A gödöllői kastély díszterme, 1986. Fotó: Kirchhofer-Nagy Zsuzsa (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)
A gödöllői kastélyban érdekes „társbérlet” alakult ki az 1950-es években. Déli részében szovjet laktanya, északi részében a Magyar Néphadsereg Központi Kiképzési Anyagraktára és honvédségi tiszti lakások, a főépületben pedig a Fővárosi Tanács Szociális Otthona.
1958. szeptember 1-jén kezdte meg működését az otthon, 300 idős embert költöztettek ide Kalocsáról. Külön férfi, női osztályokat és házaspár-szobákat alakítottak ki, összesen mintegy 50 db, 2, 6 és 12 ágyas szoba állt a rendelkezésükre. A lakók származása vegyes volt, a munkásosztálytól a régi arisztokráciáig. Szakképzett nővérek végezték a betegápolást, volt állandó orvosi ügyelet, rendelő, könyvtár, mosoda, büfé, konyha, sőt a 26 hektáros parkban sertéshizlalda és zöldségeskert is.
A ZÁR(OL)VA – a gödöllői kastély titkos élete című kiállításunk kapcsán egykori alkalmazottak meséltek az itt töltött évekről, az otthon működéséről.
Pintér Mihályné és Krima Lászlóné a kastélyban, 2018. október (fotó: Kaján Marianna)
Krima Lászlóné Julianna osztályos nővér 1961 augusztusától 2010-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Fővárosi Szociális Otthonban Gödöllőn.
Pintér Mihályné Zsuzsanna főnővér 1967-ben, 18 évesen jött ide dolgozni a meghirdetett szociális nővéri állásra.
Mit jelentett nővérnek lenni ebben a Szociális Otthonban?
Pintér Mihályné: - 47 évet dolgoztam itt a szociális otthonon belül, ez volt az egyetlen munkahelyem, és őszintén mondom, nem bántam meg. Ez a munka egy nagyon szép feladat, egyébként is a segítő szakma semmihez nem hasonlítható, ha valaki arra ráérez. Ha nem, akkor el kell menni. Amikor fiatalon az ember ide kerül, a sok néni, bácsi, mintha sok nagymamám lett volna, úgy éreztem. Én nagyon büszke voltam, hogy itt dolgoztam, rengeteg fiatal dolgozott itt, nővérek, szakmunkások, nagyon jó kollektíva volt, és ragyogó vezetés. Megtanították nekünk az idős emberek tiszteletét, ami a legfontosabb a világon ebben a szakmában.
Krima Lászlóné: - Az a 27 év, amit itt töltöttünk a kastélyban, életemnek, életünknek, egy meghatározó része volt.
Dr. Ozory Aladár a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója, 1970-es évek (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)
1959–1976 között a jogász végzettségű Dr. Ozory Aladár volt az otthon vezetője, aki igazgatói évei alatt elkezdte felkutatni a műemléképület szétszóródott kincseit. Felismerte annak történelmi értékét, szorgalmazta az állandó karbantartást. Nagy szerepe volt abban, hogy az épületegyüttes megőrződött az utókor számára.
Milyen igazgató volt Dr. Ozory Aladár?
Pintér Mihályné: - Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jóhírű volt az otthon. Ez elsősorban a vezetésnek volt köszönhető. Dr. Ozory Aladárt nagy tisztelet övezte. Az igazgató úrnak volt még egy nagy erénye: nagyon szeretett együtt dolgozni a fiatalokkal, és mindent elkövetett, hogy mindenki tanuljon. Rendszeresek voltak a továbbképzések. 1973-ban pont Julikával ketten mentünk főiskolára. Egy speciális képzést hoztak létre akkor a szociális ágazatban dolgozóknak, hát, szerintem mi abból éltünk egész végig. Az otthonban 47 ápolónő volt, hogy szerettük ezt a munkát, azt el nem lehet mondani.
Hogyan kell elképzelni az otthon működését? Hogyan telt egy átlagos nap?
Krima Lászlóné: - Nem gyomorgörccsel jöttünk dolgozni, hanem örömmel. Mindenkinek megvolt a feladata, 6 női osztály és 1 férfiosztály volt. 7 órakor munkakezdés, 8 órakor hozták a reggelit, messziről kellett szállítani, a konyha az épület másik végében volt. Reggeliosztás, a fekvő betegeket etetni, ellátni. Azután gyógyszerosztás, orvosi vizit, napi teendők, amivel elment a délelőtt. Majd ebédosztás, utána az időseknek délutáni pihenő vagy foglalkozások. Voltak szociális nővérek, akik manuális foglalkozásokat tartottak.
Pintér Mihályné: - Azt is megtanultam, hogy soha úgy nem megyünk be egy szobába, hogy nem kopogunk. Mert ott lehet éppen mosdatás, a néni vagy a bácsi öltözik, és ezt nagyon komolyan betartottuk.
Meséljenek egy kicsit a lakókról!
Pintér Mihályné: - 300 idős ember lakott itt. Ha elhalálozott valaki, be kellett hívni a helyére, mert a finanszírozás személyekre szólt.
- Julika, emlékszel a Biedermann nénire? Teleki néni! Reggel felkelt, megmosakodott, és az égett gyufa végével szemöldök-festés, a reggeli toalett rúzs, púder. Áni néni egy tünemény volt.
Br. Biedermann Elekné, szül. báró Zeyk Ágnest (1878–1977) első férje, gr. Teleki Ádám után hívták Teleki néninek. 1968 őszén került be az otthonba, és itt hunyt el. (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)
Krima Lászlóné: - Azt mondta, hogy őneki nagyon sok jóba volt az életben része, hogy most idős korára hát ide jutott, vagy ennyi jutott, azt el kell fogadni, hálás volt mindenért…
A Szociális Otthon büféje, 1986. A fotó jobb oldalán Krima Lászlóné. Fotó: Kirchhofer-Nagy Zsuzsa (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)
Pintér Mihályné: - Amikor borsó-szezon volt májusban, 30 néni pillanatok alatt a konyha előtt volt a padokon, fejtették a borsót és kalákába énekeltek. Olyan érzése volt az embernek, hogy ez egy kisváros. A kastélyon belül volt fodrász, konyha, büfé, templom, itt volt az orvos… Az is eszembe jutott, hogy a 300 lakó között volt pedagógus, óvónő is. A gyerekeink pedig itt nőttek fel. Nyaranta, szünetben, volt 4-5 néni, pl. a 2-es osztályon az egyik néni plédeket kért a raktárból, a konyha csinált nekik uzsonnát, mint a piknikre, a kastélyparkba leterítették a plédeket, és a dolgozók nyugodtak voltak, mert a gyerekeik jó helyen voltak.
A Díszterem volt a társalgó, ahol beszélgetni, rádiót hallgatni, zongorázni, később tévézni lehetett, és rendszeresen tartottak kulturális programokat.
Pintér Mihályné a farsangi bál műsorvezetője, 1970-es évek (Fotó Pintér Mihályné tulajdona)
Pintér Mihályné: - Sokféle rendezvény volt, komolyzenei koncertek, szüreti bál, és a farsangi jelmezbál, ahol a dolgozókkal együtt beöltöztek a lakók is, hát az olyan esemény volt, hogy előtte két hétig nem szedtek gyógyszert és utána két hétig se senki.
Krima Lászlóné: - A nagy, 20 ágyas szobákban nagyon nehéz megteremteni az intim szférát, azért volt jó a nagy társalgó, azokkal az öblös fotelokkal, hogy aki akart, az elvonult, esetleg egy könyvet vett a kezébe, vagy kisétált a parkba. Aztán amikor jöttek a festések, mondjuk egy 40 ágyas osztályt ki kellett költöztetni a díszterembe. Meg kellett szervezni.
Több fővárosi művész és együttes is fellépett itt, sőt, még filmforgatások is voltak. Kikre emlékeznek?
A gödöllői kastély díszudvara, 1980. (Fortepan)
Pintér Mihályné: - Az udvaron középen volt egy szökőkút, ami most már nincs, benne aranyhalak, teknősbékák és sziklák. Egyszer beleraktak ebbe a szökőkútba egy zongorát. Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András zongorázott ott akkor. Örök élmény!
Krima Lászlóné: - Neves művészek látogatták meg az otthont. Az Állami Népi Együttes, Zsoldos Imre, Vámosi-Záray házaspár, Gaál Gabriella, Madarász Katalin, Menszáros László.
Pintér Mihályné: - Mindenki szerette a filmforgatásokat is. Felpezsdült egy kicsit az élet. Emlékezünk pl. a Két Trenk, és a Diagnózis című filmre.
A Fővárosi Tanács nyáron havonta küldött egy autóbuszt, így az időseket elvihették kirándulni.
Pintér Mihályné: - Rengeteget voltunk kirándulni, Velencei tónál, Nagymaroson és cirkuszban is.
Milyen érzés volt újra végig járni a kastélyba?
Krima Lászlóné: - Nagyon sok emlék előjött… Ez az intézmény adott útmutatót nekünk az egész életünkre.
Kaján Marianna
