Soma és Marci a gödöllői kastély kiállítás-rendező ifjúsági projektjének tagjai, a Török Ignác Gimnázium végzős diákjai. Nyelvvizsgákra és érettségire való készülés mellé vállalták be a ZÁR(OL)VA – Egy kastély titkos élete című különleges kiállítást. Tartottunk tőle, hogy az utolsó gimis év feladatai miatt hamar lelépnek a csapatból - de nem így történt.
-A nulladik találkozónkon minden érdeklődő diáknak és szülőnek felhívtuk a figyelmét arra, hogy ez a projekt rengeteg munkával jár majd. Sokan ezért bele sem kezdtek. Ti miért vállaltátok?
Soma: - Elsőre kissé megijedtem, de aztán pont ezek a szavak ösztönöztek arra, hogy jelentkezzek. Bele szerettem volna vetni magam valamibe, ami nehezebb, hosszadalmasabb és gyakorolni a „kitartást”.
Marci: - Éppen egy megfelelő helyet kerestem, ahol megcsinálhatom az 50 óra közösségi szolgálatomat, amikor az iskolám igazgatója ajánlotta a projektet. Annyira megfogott az a szokatlan gondolat, hogy egy valódi kiállítást tervezhetek másokkal közreműködve, hogy nem tudott zavarni a “fenyegetés”, miszerint sok lesz vele a munka. Belevágtam, és nem bántam meg!
-A kiállítás-rendezés megkezdése előtt sokféle képzést szerveztünk nektek. Melyik volt ezek közül számotokra igazán érdekes, hasznos?
Soma: - A kiállítások tervezéséről szóló előadást és képzeletbeli összeállítást élveztem a legjobban, itt igazán elengedhettük a fantáziánkat, bármit megtervezhettünk.
Kiállítás-tervező workshopon, Fazakas Csengével
Marci: - Bár én nem voltam ott mindegyiken, a kreatív írás és a filmkészítés voltak azok, amiket leginkább hasznosnak találtam, akár hosszú távon is. Mindkét terület érdekel, mint hobbi, így kapóra jött, hogy extra tudásra tehetek szert a kiállítás szervezése mellett.
- A kreatív írás-kurzuson mindketten részt vettetek. Vannak esetleg távolabbi terveitek az írással?
Soma: - Csak hobbiszinten írok és nincs is sok kész irományom, minden esetre a későbbiekben szeretnék az irodalommal foglalkozni, bármely formában legyen is jelen az életemben.
Marci: - Én már korábban is foglalkoztam írással, cikkeket fordítok egy online, technológiával foglalkozó portálnak. Eddig autodidakta módon fejlesztettem magam, éppen ezért hatalmas segítséget jelentett az, hogy profiktól is elleshettem néhány trükköt, biztos vagyok benne, hogy ezek a jövőben is jó szolgálatot fognak tenni.
-A projektben dolgozó 17 diák előtte többségében nem ismerte egymást, ezért mi, csoportvezetők, sokat küzdöttünk a csapatépítés feladatával. Nektek jelentett-e gondot, hogy nálatok 5-6 évvel fiatalabbakkal is dolgoztatok egy-egy részfeladaton?
Soma: - Három testvérem van, a legkisebbel 8 év a korkülönbség, így ehhez eléggé hozzászoktam már. Ami számomra nehézséget jelentett, az inkább a csapatmunka. Először nehezemre esett kötetlenül megosztani minden gondolatom, ötletem, de azt hiszem a végére én is belerázódtam.
Marci: - Nem, a tapasztalataim szerint jól kijövök mindenkivel, aki egy kicsit is nyitott másokra, kortól függetlenül. Engem is meglepett, mennyire nem zavart a korkülönbség, hiszen ez volt számomra az első alkalom, amikor én voltam egy csoportban a legidősebb. Szerintem úgy általánosságban nem számított, ki milyen idős, hiszen mindenki azért volt ott, hogy egy közös célt megvalósítson, így csak a hozzáállás és a részvétel számított, nem az, hogy ki hány éves.
-Munka közben úgy láttam, hogy nektek már komoly kihívás egy dologra koncentrálni, inkább multitask üzemmódban léteztek. Emlékszem, amikor az egyik interjúalany távozása után mi mindannyian a következő riportalanyra figyeltünk, Marci pedig már az első anyagot vágta közben…
Marci: Igen, ezt én is érzékelem magamon, de inkább pozitívumnak fogom fel, mint negatívumnak. Egyszerűen hozzászoktam, hogy többfelé figyelek, hiszen ma már annyiféle helyről érnek az impulzusok, hogy kénytelen vagyok egyszerre több dolgot is észben tartani, ha nem akarok elveszni a szálak között. Tudok azért egy dologra is koncentrálni, ha a helyzet megköveteli, de az alapállapotom tényleg a multitasking.
-A ti korosztályotok számára a múzeum nem igazán vonzó hely. Most, hogy bekerültetek a kulisszák mögé, hogy látjátok: milyen irányban kellene megújulni, hogy a kötelező osztálykirándulásokon túl kicsit is vonzó legyen a diákoknak egy múzeum?
Marci: - Először is, a témák ügyes megválasztásával lehet elcsábítani a korunkbelieket egy-egy kiállításra. A múzeumoknak alkalmazkodniuk kell a fiatalabbak folyamatosan változó ízléséhez, nemigen tudom elképzelni, hogy a korombeliek tolongjanak mondjuk egy skanzen előtt. Persze ez nagyon nehéz, hiszen egy múzeum nem csak egy korosztálynak kell imponáljon, de egy kis kreativitással minden megoldható. Ráadásul kicsit magasabban van az ingerküszöb, így kell valami csavar a kiállításba, ami fel tudja kelteni a figyelmet. Erre szerintem tökéletes példa volt az idei Body kiállítás, ami az emberi testet egy olyan szögből mutatta be, amivel még sehol sem találkozhatott az ember, így nem meglepő módon nagyon népszerű volt a fiatalok körében is (persze, nem csak fiatalok körében, de amikor meglátogattam, bőven voltak ott korombeliek).
Másodszor az interakciót és a technológia bevonását tudnám említeni, mint lehetőség. Persze ez további macerát jelent a szervezők számára, viszont nem feltétlenül kell mindkettőnek jelen lennie: nemrég jártam a Terror Házában, ahol a gyűjtögethető papírok és hallgatható telefonok úgy bevonták a látogatókat, hogy végig kőkeményen tudtak figyelni a kiállítás mondanivalójára, ezek a trükkök pedig nem is kivitelezhetetlenek - a mi kiállításunkban is van rájuk egy-két példa.
Soma: - Az hogy hozzájuk közel álló, mint jelen esetben a lakhellyel kapcsolatos dolgokat mutattunk be, szerintem már jobban megfogta őket. Ezek alapján én azt mondanám leginkább a téma a fontos.
-Változott-e valamit a látásmódotok, mit figyeltek ezentúl egy kiállításban?
Soma: - Most már talán nem csak azt nézem, hogy mit ad át a kiállítás, hanem azt is, hogy milyen kialakítással érték ezt el.
Marci: - Bár nem figyelek különösebben egy specifikus részletet sem, azt vettem észre magamon, hogy sokkal jobban tudok értékelni egy jól kivitelezett kiállítást, mint korábban (és ezzel párhuzamosan sokkal kritikusabban egy rosszat). Már tudom, mekkora szellemi és fizikai munka megy bele egy ilyen tárlat létrehozásába, így nagyon tudok értékelni egy jól kivitelezett termet, vagy okosan elhelyezett extrát.
-Mindketten egyetemre készültök, de a kiállítás-rendezés közben a fizikai munkákat is szívesen vállaltátok, akár fal-, akár Trabantfestésről legyen szó. Honnan ez a jártasság?
Marci: -Sosem voltam a képzőművészetek embere, a falfestésem pedig inkább volt mázolás, mint valódi festés, hogy őszinte legyek. Szeretem az ilyen típusú fizikai munkákat, a ház körüli barkácsolásokban és felújításokban is részt szoktam venni, úgyhogy nem jelentett gondot a nappali falának “kidekorálása”.
Soma: - Ami engem illet, egyszerű érdeklődésből és otthoni próbálkozásból.
-Marci, te a kommunikációs csoportban dolgoztál, neked köszönhetjük a blogunkat, viszont informatikusnak készülsz. Mi lenne számodra az ideális munkahely mondjuk 5 év múlva?
-Őszintén szólva ezen még nem nagyon gondolkoztam. Ahogy mondtad, tényleg informatikával szeretnék foglalkozni, mert ez a világ olyannyira érdekel, hogy nem tudok elképzelni más irányt magamnak, ha egy állásról van szó (ezért jött kapóra az ehhez kapcsolódó kommunikációs csoport). Ha pedig tényleg informatikusként, és azon belül programozóként helyezkedem el, akkor szerintem egy olyan helyet választanék, ahol a technológia fejlesztésének élvonalában lehetek, és ehhez hozzájárulhatok. Bár más utakat is el tudok képzelni magamnak, de egyetemen mindenképpen ezt szeretném tanulni.
-Soma, te a kiállítás-tervező csoportba jelentkeztél, de azonnal igent mondtál, amikor a Radimszky Balázs által rendezett reklámfilmünkben a szovjet miniszter szerepére kerestünk vállalkozót. Láthatóan sok minden érdekel, de gimi után a japán szakot céloztad meg. Mi a terved ezzel?
-Konkrét tervem még nincs ezzel kapcsolatban. Csupán ez fogott meg legjobban és szeretnék tanulni róla. Ha volna rá esély, viszont olyan pályát választanék, ahol mind a tanultakat használhatnám, mind az irodalommal foglalkozhatnék.
Reklámforgatás, Radimszky Balázzsal és Füstös Fruzsinával. A kész reklám ITT!
-Nemrégiben együtt vehettük át az Év Kiállítása 2019 pályázat Különdíját. Nektek mit jelent ez az elismerés?
Soma: - Rendkívüli érzés volt tudni, hogy valami, amivel ennyit dolgoztunk, ennyire megnyerte a zsűri tetszését.
Marci: - Nekem ez volt a végső visszajelzés arról, hogy jó döntés volt a kiállításban dolgozni. Amikor belevágtunk, eszembe se jutott, hogy egy ilyen elismerésig juthatunk, és nagyon örülök neki, hogy ennyivel is hozzájárulhattam a környék “kulturálódásához”. Minden tiszteletem a múzeum kollégáinak, hogy belevágtak, hiszen egy csoport diákot nem a leghálásabb feladat menedzselni, szerintem ők érdemelték meg a leginkább a kitüntetést!
Faludi Ildikó
A ZÁROLVA – Egy kastély titkos élete (1950-1990.) című különdíjas kiállítás 2019. június 2-ig látogatható.
Dr. Ozory Aladár, a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója, 1970-es évek, fénykép Dr. Ozory Aladár hagyatékából, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye
