Egy kastély titkos élete

EUROPA NOSTRA DÍJAT KAPTUNK!

2020. május 21. - Egy kastély titkos élete

Európa legrangosabb örökségvédelmi díjával jutalmazták 2020. május 7-én a Gödöllői Királyi Kastélyt, Oktatás, képzés, tudatosságnövelés-kategóriában.  Az Egy kastély titkos élete című, 2018­­–2019-es, a rendszerváltás harmincadik évfordulójához kapcsolódó, rendhagyó ifjúsági projektünket már itthon is több szakmai elismeréssel díjazták. Az angol nyelvű pályázatunk különlegessége volt többek között, hogy azt is diákjaink, Fazakas Vince, Nagymáthé Marcell és Fazakas Csenge készítették.

csoportkep_1.jpg

Fotó: Dabasi András

Az Európai Örökségdíj / Europa Nostra Díjat független szakértőkből álló zsűri döntése alapján kaptuk meg. Véleményük szerint: 

„A fiatalok minden tekintetben aktív résztvevői voltak az Egy Kastély titkos élete projektnek. Az, hogy ilyen kiemelkedő szerepet kaptak a folyamatban, a képességeik körének bővüléséhez vezetett, szakértő muzeológusok felügyelete mellett. Rengeteget kommunikáltak ezen időszak átélőivel. Köszönhetően annak, hogy elmesélhették történeteiket, a lakosság a folyamat kezdetétől fogva bevonásra kerülhetett a projektbe. Az elbeszéléseiket összegyűjtötték, így azok most már megőrződnek, és ez a bonyolult, összetett örökség újraértelmeződött a fiatalok által egy új közönség számára. Az online kiállítás pedig biztosítja a széles körű hozzáférést”

The Secret Life of a Palace, Gödöllő, HUNGARY

A projektről részletesebb információ itt: http://www.kiralyikastely.hu/tartalom.518.europa_nostra_d%C3%ADjas_a_kast%C3%A9ly

és itt, a blogunkon!

A kulturális örökség tisztelőinek és támogatóinak lehetősége nyílik online szavazni (https://vote.europanostra.org/) kedvenc díjazottjukra, és így eldönteni, hogy melyik projekt kapja az idei év Közönségdíját.

 

    europa_nostra.jpg    creativeeurope.jpg

MÚZEUMPEDAGÓGIAI KÜLÖNDÍJ A KASTÉLY IFJÚSÁGI PROJEKTJÉÉRT

p1180354.JPG

Szeptember 23-án az Országos Múzeumpedagógia Évnyitó keretében, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban díjazták az elmúlt év legkiválóbb múzeumpedagógiai kezdeményezéseit. A Gödöllői Királyi Kastély Múzeumpedagógiai Különdíjat kapott azért a rendhagyó ifjúsági projektjéért, amelynek eredményeként 2018 novemberében időszaki kiállítást nyitottak a kastély II. világháború utáni időszakáról, az itt működő szovjet laktanyáról, tiszti lakásokról és szociális otthonról.

A kastély szakmai irányításával egy csapat diák vállalta, hogy felkutatják ennek a 40 évnek a még fellelhető emlékeit és a korosztályuk számára is befogadható kiállítást rendeznek belőle. A diákok a kutató, tervező és kommunikációs csoportban sokféle képzésben részesültek, s a megnyitóig összesen 1275 óra munkát fordítottak a projektre, sokan a közösségi szolgálat keretein belül. Munkájukkal a – közösségi média eszközein keresztül – nagy szimpátiát és erős támogatást váltottak ki a helyi lakosokból: sokan (40 tulajdonos!) segítették a kiállítást tárgyakkal és történetekkel. A tárlat idén májusban már egy magas szakmai elismerést kapott: az Év Kiállítása-pályázaton Különdíjat nyert.

A projekt fontos hozadéka még, hogy volt olyan diák, akinek a pályaválasztását határozta meg ez az élmény, volt, aki itt szerzett új barátokat, és többen a megnyitó után is tovább dolgoztak, dolgoznak a kastélyban: tárlatvezetőként, rendezvényszervezőként, youtuberként és pályázatíróként.

Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége által felajánlott Múzeumpedagógiai különdíjat a projekt tagjainak Dr. Estók János elnök adta át, dr. Kemecsi Lajos soraival méltatva a különleges együttműködést:

LAUDÁCIÓ

A díjjal a közelmúlt történetének feldolgozását célzó példaértékű kezdeményezést ismerik el az értékelők. A 20. század második felének helytörténetét komoly kihívás korszerű módszerekkel és szempontokkal a látogatók számára is izgalmas és érdemi módon feltárni múzeumi kiállításban. A gödöllői projektben a kiállítás rendezési tevékenység diákokkal együttműködve, a nemzetközi szcénában is egyre erőteljesebben terjedő participatív megoldásokra építve zajlott. A generációk együttműködését hangsúlyozó, a személyes történetek értő feltárását vállaló múzeumi program mintaszerű megvalósítása közvetlen segítséget kínál a hasonló feladatokat vállaló múzeumok munkatársai számára. Gratulálunk a komplex és korszerű ismeretátadási technikákat eredményesen ötvöző program kidolgozóinak!  

KASTÉLYBÓL KITŰNŐK

Sára Soma és Nagymáthé Marcell

 portrek.jpg

Soma és Marci a gödöllői kastély kiállítás-rendező ifjúsági projektjének tagjai, a Török Ignác Gimnázium végzős diákjai. Nyelvvizsgákra és érettségire való készülés mellé vállalták be a ZÁR(OL)VA – Egy kastély titkos élete című különleges kiállítást. Tartottunk tőle, hogy az utolsó gimis év feladatai miatt hamar lelépnek a csapatból - de nem így történt. 

-A nulladik találkozónkon minden érdeklődő diáknak és szülőnek felhívtuk a figyelmét arra, hogy ez a projekt rengeteg munkával jár majd. Sokan ezért bele sem kezdtek. Ti miért vállaltátok?

Soma: - Elsőre kissé megijedtem, de aztán pont ezek a szavak ösztönöztek arra, hogy jelentkezzek. Bele szerettem volna vetni magam valamibe, ami nehezebb, hosszadalmasabb és gyakorolni a „kitartást”.

Marci: - Éppen egy megfelelő helyet kerestem, ahol megcsinálhatom az 50 óra közösségi szolgálatomat, amikor az iskolám igazgatója ajánlotta a projektet. Annyira megfogott az a szokatlan gondolat, hogy egy valódi kiállítást tervezhetek másokkal közreműködve, hogy nem tudott zavarni a “fenyegetés”, miszerint sok lesz vele a munka. Belevágtam, és nem bántam meg!

-A kiállítás-rendezés megkezdése előtt sokféle képzést szerveztünk nektek. Melyik volt ezek közül számotokra igazán érdekes, hasznos?

Soma: - A kiállítások tervezéséről szóló előadást és képzeletbeli összeállítást élveztem a legjobban, itt igazán elengedhettük a fantáziánkat, bármit megtervezhettünk.

tervezes.jpg

Kiállítás-tervező workshopon,  Fazakas Csengével

Marci: - Bár én nem voltam ott mindegyiken, a kreatív írás és a filmkészítés voltak azok, amiket leginkább hasznosnak találtam, akár hosszú távon is. Mindkét terület érdekel, mint hobbi, így kapóra jött, hogy extra tudásra tehetek szert a kiállítás szervezése mellett. 

- A kreatív írás-kurzuson mindketten részt vettetek. Vannak esetleg távolabbi terveitek az írással?

Soma: - Csak hobbiszinten írok és nincs is sok kész irományom, minden esetre a későbbiekben szeretnék az irodalommal foglalkozni, bármely formában legyen is jelen az életemben.

Marci: - Én már korábban is foglalkoztam írással, cikkeket fordítok egy online, technológiával foglalkozó portálnak. Eddig autodidakta módon fejlesztettem magam, éppen ezért hatalmas segítséget jelentett az, hogy profiktól is elleshettem néhány trükköt, biztos vagyok benne, hogy ezek a jövőben is jó szolgálatot fognak tenni.

-A projektben dolgozó 17 diák előtte többségében nem ismerte egymást, ezért mi, csoportvezetők, sokat küzdöttünk a csapatépítés feladatával. Nektek jelentett-e gondot, hogy nálatok 5-6 évvel fiatalabbakkal is dolgoztatok egy-egy részfeladaton?

Soma: - Három testvérem van, a legkisebbel 8 év a korkülönbség, így ehhez eléggé hozzászoktam már. Ami számomra nehézséget jelentett, az inkább a csapatmunka. Először nehezemre esett kötetlenül megosztani minden gondolatom, ötletem, de azt hiszem a végére én is belerázódtam.

Marci: - Nem, a tapasztalataim szerint jól kijövök mindenkivel, aki egy kicsit is nyitott másokra, kortól függetlenül. Engem is meglepett, mennyire nem zavart a korkülönbség, hiszen ez volt számomra az első alkalom, amikor én voltam egy csoportban a legidősebb. Szerintem úgy általánosságban nem számított, ki milyen idős, hiszen mindenki azért volt ott, hogy egy közös célt megvalósítson, így csak a hozzáállás és a részvétel számított, nem az, hogy ki hány éves.

p1010305.JPG

-Munka közben úgy láttam, hogy nektek már komoly kihívás egy dologra koncentrálni, inkább multitask üzemmódban léteztek. Emlékszem, amikor az egyik interjúalany távozása után mi mindannyian a következő riportalanyra figyeltünk, Marci pedig már az első anyagot vágta közben…   

Marci: Igen, ezt én is érzékelem magamon, de inkább pozitívumnak fogom fel, mint negatívumnak. Egyszerűen hozzászoktam, hogy többfelé figyelek, hiszen ma már annyiféle helyről érnek az impulzusok, hogy kénytelen vagyok egyszerre több dolgot is észben tartani, ha nem akarok elveszni a szálak között. Tudok azért egy dologra is koncentrálni, ha a helyzet megköveteli, de az alapállapotom tényleg a multitasking. 

-A ti korosztályotok számára a múzeum nem igazán vonzó hely. Most, hogy bekerültetek a kulisszák mögé, hogy látjátok: milyen irányban kellene megújulni, hogy a kötelező osztálykirándulásokon túl kicsit is vonzó legyen a diákoknak egy múzeum?

Marci: - Először is, a témák ügyes megválasztásával lehet elcsábítani a korunkbelieket egy-egy kiállításra. A múzeumoknak alkalmazkodniuk kell a fiatalabbak folyamatosan változó ízléséhez, nemigen tudom elképzelni, hogy a korombeliek tolongjanak mondjuk egy skanzen előtt. Persze ez nagyon nehéz, hiszen egy múzeum nem csak egy korosztálynak kell imponáljon, de egy kis kreativitással minden megoldható. Ráadásul kicsit magasabban van az ingerküszöb, így kell valami csavar a kiállításba, ami fel tudja kelteni a figyelmet. Erre szerintem tökéletes példa volt az idei Body kiállítás, ami az emberi testet egy olyan szögből mutatta be, amivel még sehol sem találkozhatott az ember, így nem meglepő módon nagyon népszerű volt a fiatalok körében is (persze, nem csak fiatalok körében, de amikor meglátogattam, bőven voltak ott korombeliek).

Másodszor az interakciót és a technológia bevonását tudnám említeni, mint lehetőség. Persze ez további macerát jelent a szervezők számára, viszont nem feltétlenül kell mindkettőnek jelen lennie: nemrég jártam a Terror Házában, ahol a gyűjtögethető papírok és hallgatható telefonok úgy bevonták a látogatókat, hogy végig kőkeményen tudtak figyelni a kiállítás mondanivalójára, ezek a trükkök pedig nem is kivitelezhetetlenek - a mi kiállításunkban is van rájuk egy-két példa. 

Soma: - Az hogy hozzájuk közel álló, mint jelen esetben a lakhellyel kapcsolatos dolgokat mutattunk be, szerintem már jobban megfogta őket. Ezek alapján én azt mondanám leginkább a téma a fontos.

-Változott-e valamit a látásmódotok, mit figyeltek ezentúl egy kiállításban?

Soma: - Most már talán nem csak azt nézem, hogy mit ad át a kiállítás, hanem azt is, hogy milyen kialakítással érték ezt el.

Marci: - Bár nem figyelek különösebben egy specifikus részletet sem, azt vettem észre magamon, hogy sokkal jobban tudok értékelni egy jól kivitelezett kiállítást, mint korábban (és ezzel párhuzamosan sokkal kritikusabban egy rosszat). Már tudom, mekkora szellemi és fizikai munka megy bele egy ilyen tárlat létrehozásába, így nagyon tudok értékelni egy jól kivitelezett termet, vagy okosan elhelyezett extrát.

-Mindketten egyetemre készültök, de a kiállítás-rendezés közben a fizikai munkákat is szívesen vállaltátok, akár fal-, akár Trabantfestésről legyen szó. Honnan ez a jártasság? 

Marci: -Sosem voltam a képzőművészetek embere, a falfestésem pedig inkább volt mázolás, mint valódi festés, hogy őszinte legyek. Szeretem az ilyen típusú fizikai munkákat, a ház körüli barkácsolásokban és felújításokban is részt szoktam venni, úgyhogy nem jelentett gondot a nappali falának “kidekorálása”.

marci_fest.jpg

 

Soma: - Ami engem illet, egyszerű érdeklődésből és otthoni próbálkozásból.

  soma_fest.jpg

-Marci, te a kommunikációs csoportban dolgoztál, neked köszönhetjük a blogunkat, viszont informatikusnak készülsz. Mi lenne számodra az ideális munkahely mondjuk 5 év múlva?

-Őszintén szólva ezen még nem nagyon gondolkoztam. Ahogy mondtad, tényleg informatikával szeretnék foglalkozni, mert ez a világ olyannyira érdekel, hogy nem tudok elképzelni más irányt magamnak, ha egy állásról van szó (ezért jött kapóra az ehhez kapcsolódó kommunikációs csoport). Ha pedig tényleg informatikusként, és azon belül programozóként helyezkedem el, akkor szerintem egy olyan helyet választanék, ahol a technológia fejlesztésének élvonalában lehetek, és ehhez hozzájárulhatok. Bár más utakat is el tudok képzelni magamnak, de egyetemen mindenképpen ezt szeretném tanulni.

-Soma, te a kiállítás-tervező csoportba jelentkeztél, de azonnal igent mondtál, amikor a Radimszky Balázs által rendezett reklámfilmünkben a szovjet miniszter szerepére kerestünk vállalkozót. Láthatóan sok minden érdekel, de gimi után a japán szakot céloztad meg. Mi a terved ezzel?

-Konkrét tervem még nincs ezzel kapcsolatban. Csupán ez fogott meg legjobban és szeretnék tanulni róla. Ha volna rá esély, viszont olyan pályát választanék, ahol mind a tanultakat használhatnám, mind az irodalommal foglalkozhatnék.

 p1100877.JPG

Reklámforgatás, Radimszky Balázzsal és Füstös Fruzsinával.     A kész reklám ITT!

-Nemrégiben együtt vehettük át az Év Kiállítása 2019 pályázat Különdíját. Nektek mit jelent ez az elismerés?

Soma: - Rendkívüli érzés volt tudni, hogy valami, amivel ennyit dolgoztunk, ennyire megnyerte a zsűri tetszését.

Marci: - Nekem ez volt a végső visszajelzés arról, hogy jó döntés volt a kiállításban dolgozni. Amikor belevágtunk, eszembe se jutott, hogy egy ilyen elismerésig juthatunk, és nagyon örülök neki, hogy ennyivel is hozzájárulhattam a környék “kulturálódásához”. Minden tiszteletem a múzeum kollégáinak, hogy belevágtak, hiszen egy csoport diákot nem a leghálásabb feladat menedzselni, szerintem ők érdemelték meg a leginkább a kitüntetést!

 

Faludi Ildikó

 

A ZÁROLVA – Egy kastély titkos élete (1950-1990.) című különdíjas kiállítás 2019. június 2-ig látogatható.

img_4287.jpg

Kőrösi Kinga, egy mai „kastélygyerek”

Bár régóta ismertük Kingát „látásból”, nyugodt, szemlélődő természete miatt általában nem vetült rá reflektorfény. Aztán egyszer csak megnyerte a Bye-bye Szása! című pályázatunkat, és csatlakozott a csapathoz. A közös munka folyamán kiderült, hogy szerénysége kutató szemlélettel, törhetetlen lelkesedéssel és remek humorral párosul.1_erzsebet_szavaloverseny_5.JPG

  • Kinga, mi volt az indíttatásod, amiért a kastély projektjéhez csatlakoztál? Hogy kerültél hozzánk?

Tavaly tavasszal volt egy ugyanezzel a korszakkal foglalkozó helytörténeti pályázat, a Bye-bye Szása, és a Kérdezd a Nagyit!, én is indultam rajta. Utána kaptam egy e-mailt, hogy van-e kedvem csatlakozni ehhez a csapathoz.

  • Mit vártál a projekttől, mire számítottál?

Igazából nem tudtam, mert még nem csináltam ilyet, de ezerszer jobban sikerült, mit ahogy először elgondoltam. Azt hittem, hogy majd csak állni fogunk, és megkérdezitek, hogy mit rakjunk a kiállításba, és ti azt elintézitek. De sokkal jobban belevontatok minket a munkába, sőt egyenlő munkatársként tekintettetek ránk.

2_a_magazin_rendezese_kozben_p1060442.JPG

  • Nem volt nehéz, hogy ennyi mindent rátok bíztunk?

Nem! Azért csináltuk, mert élveztük, meg érdekel minket. És ha az ember olyasmit csinál, amit szeret, akkor az nem nehéz.

  • Te az gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskolába jársz és zenei tagozatos vagy. A sulid régen is kapcsolatban állt a kastéllyal. Ennek köze van ahhoz, hogy téged is ennyire érdekel?

Tetszett, hogy régen jártak ide az Erkelből is énekelni, műsort adni az időseknek. Meg a történelem tanárom, Géczi Ildikó is nagyon jó volt az Erkelben, nagyon érdekesen mesélt, és a történelmet már akkor megszerettem.

  • És ehhez képest többet, vagy mást tapasztaltál a munka során?

Nem csak történelmet tanultunk, hanem kiállításrendezést, tárlatvezetést, és tárgyakkal is foglalkozhattam. Én a kommunikációs csoportba jelentkeztem, főleg azzal a csapattal dolgoztam, de részt vettem a tárgyak tisztításában is, meg én írtam a fényképalbumot. A reklámfilmet is a kommunikációs csapattal forgattuk. Ott én voltam a csapó!

3_kinga_a_szoc_otthon_fotoalbum_feliratait_irja_p1060389.JPG

  • Olyan volt, ahogy elképzelsz egy filmforgatást?

Nem tudtam, hogy zajlik, de az nagyon meglepett, hogy Balázs meg Fruzsi ilyen profin kezeli a dolgokat, milyen tökéletesen tudja, mit akar. Meglepett, hogy ilyen fiatalon már így értenek hozzá, szerintem nagyon ügyesek!

  • Az hogy derült ki, hogy ki mit fog csinálni?

Hú, már nem emlékszem, hogy hogyan lett… kérték, hogy valaki legyen csapó és én jelentkeztem.

  • Ezek szerint a kommunikációs csapattal külön tartottátok a kapcsolatot?

Igen, már vagy ötezer különböző Messenger csoport van, amiben különböző emberek vannak. Ha visszakeresek egy üzenetet, hogy hányra kell mennem, vagy hova, akkor mindig kiad vagy hatvan csoportot. Amikor végignézem, hogy melyikben van az az üzenet, akkor akaratlanul is eltöltök egy csomó időt, és így visszapörgetem az emlékeket.

  • Mi volt a legemlékezetesebb személyes élményed?

Amikor megtisztíthattam a Kalasnyikovot… meg amikor fölhoztam a kiállító terembe. A frászt hoztam a múzeumlátogatókra!

4_kalasnyikovval_es_csengevel.jpg

Kalasnyikovval és Fazakas Csengével

  • A fegyver, vagy a tárgy régisége, mi volt a legizgalmasabb ebben?

Mind a kettő egyformán. Mert a fegyver, egy gyereknek, ha megfoghatja, nagy élmény, de az is érdekes, hogy milyen fegyvereket használtak régen és hogy ma milyen fegyverek vannak.

  • Az itteni munka után másképp nézel a történelemre?

Igen, már nem csak a vérengzés-lövöldözés részét látom, hanem például azt is, hogy idősek is éltek itt, és katonák, és jól kijöttek egymással. Meg itt voltak a magyar tiszti lakások és a szovjet katonák is, és bár előzőleg harcoltak egymással, mégis meg tudtak élni egy helyen.

  • Milyennek képzeted korábban a múzeumot? Változott-e a véleményed róla?

Hát, kicsit unalmasabbnak képzeltem a múzeumokat. Nem gondoltam, hogy ennyire meg kell tisztítani a kiállításra szánt tárgyakat, sőt, oda kell figyelni, hogy mivel tisztítjuk meg. Arra sem gondoltam, hogy ilyen aprólékos és szervezett munka a kiállítás rendezése. Hogy ilyen precíz csapatmunkát igényel, meg ilyen sokáig tart, mint például a képek felfüggesztése, azt például több napig csináltuk. De szerintem sokkal jobb így, mert alapos munka van mögötte, és jó érzés ránézni.

  • Akkor téged ez nem riaszt…

… sőt, inkább vonz.

5_kocsikazas.jpg

  • A rendezés során is mondtad, hogy nagyon vonzódsz a múzeumi munka iránt. Mi az ami a legjobban megfogott a múzeumban?

Igazából mindaz, amit csináltunk. Hogy feltártunk egy korszakot, aztán összegyűjtöttük a tárgyakat, aztán rendszereztük őket és csináltunk belőle egy kiállítást, és aztán megmutathatjuk a többi embernek is, hogy mit alkottunk. Izgalmas, ahogy a folyamaton végigmehettünk. Most nagyon elkezdett érdekelni a muzeológus szakma, és azt szeretném majd tovább tanulni.

  • Amikor először tartottál tárlatvezetést a kiállításban, azt mondtad, hogy tárlatvezető szeretnél lenni.

6b_tarlatvezetes.jpg

Igen. De aztán rájöttem, hogy igazából nekem a kiállításrendezés összes lépése tetszett. Sőt, utánaolvastam, hogy a muzeológus konkrétan mit is jelent, és azzal foglalkozik, amit mi is csináltunk: összegyűjtöttünk mindent egy korszakról, azt rendszereztük, kiállítottuk és megmutathattuk. És nekem minden része tetszett!

  • Ha egyetlen dolgot kellene kiemelni az itt végzett munkából, akkor melyik volt a számodra a legemlékezetesebb?

Nem tudok csak egyet kiemelni.

  • Ha többet mondasz, akkor mik ezek a villanások?

A tárgyak tisztítása…

  • Tényleg??

Igen! Mert a nagy rohanásban nem volt idő megnézni tüzetesen a tárgyakat, de amikor tisztítottam, minden részét láttam. Szóval az nagyon tetszett. Meg az interjúzások is érdekesek voltak. Konkrétan, mint egy mesedélután. Meg a forgatás is nagyon vicces volt. A kirándulások is érdekesek voltak, sok újdonságot tanulhattunk, meg a tábor is nagyon izgalmas volt. Tisztára, mintha munkahelyem lett volna, és minden nap be kellett járnom, azt nagyon élveztem.

  • Mi az amire a legbüszkébb vagy a projektből?

Magára a kiállításra vagyok a legbüszkébb.

  • Magadénak érzed?

Nem csak. A miénknek. De a magaménak is, igen.

7_kesz_a_magazin.jpg

  • Szerinted milyen lesz a jövő múzeuma? Hogyan kellene a múzeumoknak változniuk ahhoz, hogy még vonzóbbak legyenek, hogy még több emberre gyakoroljanak ilyen hatást, mint rátok?

Most sok múzeum elkezdte az „okosítást”, interaktív játékok vannak a kiállításokon, de gépeken. Szerintem lehet interaktív játékokat csinálni, sőt, az jót is tesz egy múzeumnak, de nem tableteken, mert egy múzeumba – attól függ persze, hogy milyen kiállítás – azok nem teljesen illenek. például 21. századi készülékek egy 18. századi kiállításba. Szerintem sokkal jobban megőrzi a varázsát, ha olyan eszközöket használunk, amilyeneket akkor használtak. Például vegyük a kastélyt: belül nem modernül néz ki, hanem olyan, mint amilyen Ferenc József idején volt, szóval restaurálva van. Maga a történelem az érdekes.

  • Van a családban valami indíttatás, vagy teljesen magadtól jön, hogy a múlt téged ennyire érdekel?

Keresztnagymamám, Szlávik Jánosné Zsóka, idén a Gödöllő Kultúrájáért díjat kapta, ő helytörténész. A Bye-bye Szása riportjait vele kezdtem el. Sokszor jöttem vele nyáron a kastélyba az unokahúgommal, kirándulni, vagy csak a parkban sétáltunk… Én is kastélygyereknek nevezhetem magam, mint a kiállítás Misije, legalábbis remélem!

8_portre_kinga_valasztotta.JPG

  • Az érdeklődésed a kastélyra irányul, vagy más korok, helyszínek is érdekelnek?

A történelem más részei is érdekelnek, de a kastély, az a szívem csücske!

                                                                                                                                                   Kovács Éva Marianna

Különdíjas lett a ZÁR(OL)VA - Egy kastély titkos élete (1950-1990.) című kiállítás!

img_1935k.jpg

Fotó: Dabasi András

A Pulszky Társaság által meghirdetett, hagyományos Év Kiállítása pályázatra idén 12 nevezés érkezett, az elmúlt esztendőben létrehozott állandó és időszaki tárlatok alkotóitól. A pályázati anyagok kiértékelése mellett a neves múzeumi szakemberekből álló bíráló bizottság tagjai inkognitóban keresték fel a kiállításokat, hogy valós, személyes benyomásokat szerezhessenek róluk. A zsűri különdíját a Gödöllői Királyi Kastély új időszaki kiállítása kapta.

A ZÁR(OL)VA - Egy kastély titkos élete (1950-1990.) című bemutató több szempontból is különleges. A kastély munkatársai most először vállalkoztak arra, hogy a nevezetes épület történetének e kevésbé fényes periódusáról összegyűjtsék és bemutassák a még fellelhető emlékeket. A fiatalok számára is izgalmas, érdekes kiállítást készítettek – 17 diák segítségével, közreműködésével. A diákok közösségi szolgálatként, önkéntesként vettek részt a projektben. Kirándulások, szakmai képzések, közös játékok és nyári tábor keretében ismerkedtek meg a korszakkal, a kastély történetével, a múzeumi munka egyes területeivel. Igen meglepő volt számukra, hogy ezekben az évtizedekben mindössze egyetlen fal választotta el a szovjet laktanyát az idősek otthonától, ami mellett még magyar honvédségi szolgálati lakások is működtek itt.

dsc_6311_dxo.jpg

Ezt a kontrasztot szerették volna megjeleníteni, egy (valóban) itt élő „kastélygyerek”, Misi szemszögéből, aki a kastély zárt világait szabadon bejárhatja. A diákok egyenrangú munkatársként vettek részt az interjúzásban, a tárgyak gyűjtésében, tisztításában, elrendezésében, valamint a kommunikációs és marketing feladatokban is. Rengeteg ötlettel és elképesztő lelkesedéssel 1275 óra munkát fektettek a generációk közötti kommunikációt is elősegítő kiállításba, amelyben tárlatvezetéseket is vállalnak.

A tárlat még 2019. június 2-ig látogatható, sőt saját emlékekkel is kiegészíthető! A Pulszky Társaság különdíjának és a MúzeumDigitár támogatásának köszönhetően ezt követően online kiállításként él majd tovább. Az utolsó előtti napon, június 1-jén nagyszabású rendezvénnyel, a „Zárul Misi mókatára” című családi nappal várják a látogatókat a gödöllői kastélyba, ahol a szervezők bolhapiaccal, romtúrával, kosztümös tárlatvezetésekkel, régi számítógépes játékokkal is készülnek. Az időutazás résztvevői korabeli finomságokat kóstolhatnak, és azt is kipróbálhatják, hogy „Trabanton szállni” valóban élvezet-e…

További információ: http://www.kiralyikastely.hu/tartalom.454.zarul_misi_mokatara

 kesz.jpg

Gyerekkor a kastélyban

Avagy a Kastélygyerekek „titkos” élete

 balazs.jpg

 

 

A gödöllői kastélyban 1949-től a Magyar Néphadsereg Központi Kiképzési Anyagszertár Parancsnoksága működött, majd az 1950-es évektől „osztozniuk” kellett az épületegyüttesen: a déli részbe a szovjet alakulatok tértek vissza, a középső szárnyakba a Fővárosi Szociális Otthon költözött 1958-ban. Az anyagraktár számára a felsőpark északi részében nagyméretű hangárokat építettek. Az 1960-as években ezek felügyelete átkerült a Polgári Védelemhez.

A kastély északi, 30-as főúthoz közeli, egykori Muzsikus-szárnyában az 1950-es évek elején 6 szolgálati lakást utaltak ki magyar katonatiszteknek, akik családjukkal költöztek ide.

 1_plakat_fustos_fruzsina-toth_laszlo.jpgA kiállítás plakátja, Emőkey Balázs gyerekkori fotójának felhasználásával (logó: Füstös Fruzsina, grafika: Tóth László)

A Zárolva – a gödöllői kastély titkos élete című időszaki kiállításunkra készülve felvettük a kapcsolatot a kastélyban felnőtt gyerekekkel, egyikük a kastélyban dolgozik.

Emőkey Balázs, Nagy Diána, Gáspárné Földi Krisztina, Pintér-Vén Orsolya szívesen emlékeznek vissza a kastélyban töltött gyermekkorukra.

 2_image84-k.jpgA kastély 7-es szárnya, a tiszti lakásokkal, 1980. (fotó: Fortepan)

- A családotok hogyan került a kastélyba?

Balázs: - A 7-es szárnyban katonatisztek éltek az 1950-es évektől. Így kerültünk mi is ide, nagypapám, Mészáros László katonatiszt volt. Amikor én megszülettem, nagyszüleim már elváltak, sajnos nem ismertem nagyapámat. Nagymamám révén laktunk itt 1994-ig. Az emeleten, középen laktunk, 3 szobában.

Kriszti: - A nagymamám, Binder Károlyné 1977-ben lett a Fővárosi Szociális Otthon vezetője, így sok időt töltöttem az otthon falai között. 1983 májusában költözött a 7-es szárny földszintjére, az egykori fürdő helyén lévő szolgálati lakásba. Úgy emlékszem 1990-ig a hétvégéket és a szünidőket itt töltöttük.

Dia: - A Dédnagymamám itt dolgozott a kastélyban a Horthy-korszakban, szolgálólányként. Majd a Nagymamám az itteni hadikórházban a II. világháború alatt, később a Fővárosi Szociális Otthonban, és Édesanyám is ide jött dolgozni. 1986-ban kaptunk szolgálati lakást, akkor a pálmaház park felé eső épületrészében laktunk. 1987-ben költöztünk a főépületbe, a Gizella-szárny emeletén, a mostani sarokszobában egy lakás volt kialakítva, 1992-ig laktunk itt.

 - Mekkora volt a lakásotok, mi tartozott hozzá?

Balázs: - A miénk először nem volt összkomfortos lakás. Több közös WC volt a folyosó végén, aztán a hetvenes évektől a lakók folyamatosan kialakították maguknak a saját fürdőszobáikat.

Dia: - Nekünk összkomfortos volt mindkettő. A pálmaház mögöttiben: konyha, fürdőszoba, az emeleten egy nagyobb és egy kisebb szoba, az volt az enyém. A Gizella-szárnybeli lakásban előszoba, főzősarok, egy nagyobb szoba, abból nyílt egy kisebb, és a fürdőszoba. 

Kriszti: - Visszanézve nagyobbnak tűnt gyermekkoromban, mint amikor most legutóbb láttam! Belépve rögtön egy tágas előszobába toppantuk, az volt az étkező is. Innen nyílt két egybe nyíló szoba, valamint konyha és egy hosszúkás fürdő WC-vel.

 

- Hol játszhattatok?

Dia: - Mindenhol! Ez egy nagy játszótér volt! A padlástól a pincéig, az udvar minden egyes zuga…

Balázs: - Annyira akkoriban még nem érdekelte az embereket a kastély, biztonságos volt a park, így már kigyerekként is leengedtek minket játszani az udvarra. Szüleink, nagyszüleink az ablakból néztek minket, és azt hiszem a szociális otthonban élő idősek is figyeltek ránk. Kisgyerekként Mónival, Lacival és Andival játszottunk, ők szomszéd gyerekek voltak, nem sokkal később elköltöztek. Ezután jöttek oda Krisztiék, az igazgatónő, Binderné Éva néni két unokája. Ők főként hétvégenként és a szünetekben voltak itt, ilyenkor mindig együtt játszottunk az udvaron, a parkban, mindenhol.

3_foldi_kriszti_1984.jpgFöldi Orsolya, Földi Krisztina és Emőkey Balázs a 7-es szárny előtt, barackmag-törés, 1984 (fotó: magántulajdon)

Kriszti: - Különösen sokat játszottunk a nagy platánfa alatt és a parkban, de uraltuk a lakások előtti területet is! Imádtuk a szénkupacot. Bátorságpróba volt, ha tettünk egy kört a gesztenyefasoron keresztül! 

- Mi volt a legkedvesebb játékotok?

Dia: - Futóverseny, meg ugráltunk le a lépcsőről, ami ott van az egykori konyha mellett, ilyen bátorságpróba volt, hogy minél magasabbról kellett leugrani.

Balázs: - Gyerekként bunkert építettünk, virágot, gesztenyét szedtünk, labdáztunk, békát fogtunk, vagy épp a szökőkútból szedtük ki az ebihalakat. Firkáltunk a járdára vakolat-darabokkal, ugróiskoláztunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk – az egész park egy nagy játszótér volt, tényleg. Itt tanultunk meg biciklizni és itt vezettünk először autót is – persze csak apukáink ölében. Néha szalonnát sütöttünk a felnőttekkel, ilyenkor néhány bogár is máglyahalált halt… De ha most egyet kellene megnevezni, mindannyian rávágnánk, hogy „kidobó”, talán ez maradt meg a legjobban mindannyiunkban a sok kedves emlék közül.

 4_foldi_kriszti_-k.jpgBiciklizés a kastélyparkban, Földi Orsolya és Földi Krisztina, 1987 (fotó: magántulajdon)

Kriszti: - Kidobós, tollas, gumiztunk, kerékpároztunk, bogarakat gyűjtöttünk! Balázzsal fémépítő játékból lanovkát szereltünk össze és kötelet húzunk ki a konyha lépcsőkorlát és egy fa közé! Egész nap kint játszottunk, nem szerettük az estéket, mikor vége volt a napnak!

Orsi: - Arra is emlékszem, hogy hatalmas lepedőkkel szaladgáltunk kint az udvaron, mintha mi pillangók lennénk...

- Fürödtetek az úszómedencében vagy a szökőkutakban?

5_image59-k.jpg

A kastély díszudvara, 1980. (fotó: Fortepan)

Dia: - A fenti úszómedencében is fürödtünk, de inkább a két lenti szökőkútban. A díszudvari nagy szökőkútban hasra is estem ezen a zöld békanyálon, elég kellemetlen, de nagyon jó volt!

Balázs: - Az 1980-as években a kis medencét, ami ott van a parkban, Földi Gyula bácsi, Kriszti apukája kitisztította, és ott fürödtünk pár nyáron keresztül. Nagyon jó volt, erről maradt meg videófelvétel és fénykép is. A hátsó parkban lévő nagy medencében is fürödtünk, amikor a nyolcvanas évek végén valamikor kitisztították egy nyárra.

- Gyerekként milyennek láttátok az épületet?

6_nagy_dia_6x.jpg

Nagy Diána a kastély díszudvarán, 1985 (fotó: magántulajdon)

Dia: - Volt időm felfedezni az épületet. Nagyon sokat járkáltam az idősek között, Anyukám nővér volt, én folyamatosan itt voltam bent. Persze mindig volt valami újdonság, amit az ember felfedezett, de ezek olyan természetesnek tűntek, szépen lassan megismertem mindent.

7_scanimage004-k.jpg

 Emőkey Balázs a kastélyparkban, 1978 (fotó: magántulajdon)

Balázs: - Emlékszem rá, hogy kisgyerekként ilyen 3-4 évesen kifejezetten csodálkoztam rajta, hogy ezt az épületet bárki szépnek találja. Mentünk haza és anyukám mondta, hogy „nézd Balázska, milyen szép ez az épület”, én meg néztem, hogy milyen kopott, ronda, ebben mi szép van, tényleg nem értettem. Most már tudom, hogy ez volt a legszebb épület. De ehhez el kellett telni majdnem negyven évnek.

- Emlékeztek a kastélypark építményeire?

Balázs: - A Királydombi pavilont akkoriban csak úgy hívták a nagyszüleink, hogy „a kártyázó”. Nem lehetett felmenni, a Polgári Védelemhez tartozott, kerítés volt előtte, és egy nagy aranyvessző bokor. Ott szedtük mindig az „aranyesőt”. Emlékszem még, hogy a hullaház mellett a (Narancsházzal szemben, szerk.) sok szobortöredék volt, utána onnan eltűnt minden.

8_ozory-vitrin_2-k.jpgA kastélypark, 1980-as évek (fotó: magántulajdon)

Kriszti: - Elől a szökőkút teknősbékákkal, majd beköltöztek sima békák is! Virágágyások a park közepén, rózsák, előttünk és az ebédlő előtt is! A padokon szívesen ültek az otthon lakói.

Orsi: - Álomszép volt a kastélypark, a szökőkút is, és volt hátrébb még egy, abban rengeteg teknősbéka volt. Olyan békésnek tűnt ott minden. Nyugalom volt, és gyerekként arról álmodoztunk, hogy milyen jó is az öregeknek.

- Sok filmet forgattak a kastélyban. Emlékeztek valamelyik forgatásra?

Dia: - Puccini Bohémélet, arra emlékszem, ott még segítettem is. Ilyen gipsz rudakat kellett égetni, ennek a füstje fehér volt, és ez ködöt képzett, ezt próbálták vele elérni.

Balázs: - A Bohémélet forgatására én is emlékszem, de voltak más forgatások is, csak nem tudtuk, mi az. Időről időre megjelentek tévés forgatócsoportok, forgattak, néha felújítottak egy-egy részt, a látvány kedvéért, de hogy mikor melyik volt, azt nem tudom.

- Bejártatok a Fővárosi Szociális Otthonba?

9_nagy_dia_3x.jpg

Nagy Diána édesanyjával a kastély díszudvarán, 1985 (fotó: magántulajdon)

Dia: - Én igen, éjjel-nappal. Volt, hogy Anyu műszakot cserélt és éjszaka dolgozott. Sokszor felkeltem és mentem vele az idős nénikhez, bácsikhoz. Napközben is sokat beszélgettünk, kártyáztunk, segítettem etetni vagy éppen amire szükség volt. Amikor felmentünk az ebédért, az ételt badellákban kis kocsival kellett lehúzni a konyhából, nagyon-nagyon sok dolog volt.

Balázs: - Én nem, csak ritkán. Nekem ez egy kicsit idegen volt, kb. mint egy kórház. Tudtam, hogy itt laknak az idősek, néha be is jöttünk, főleg filmvetítések alkalmával, amelyekre mi is bemehettünk. Emlékszem, hogy a Hair című filmet itt láttam először hatévesen. Hogy hogy került ide, máig nem tudom. Ahol az idősek étkezője volt, ott játszottam életemben először tévés videójátékkal egy a szociális otthonban lakóknak szervezett „buli” alkalmával. Néha tartottak ilyen zenés összejöveteleket, és Eriknek, egy itt lakó fiatal srácnak, aki ápolt volt, voltak jó játékai. Vele is jóban voltunk.

- Ismertétek a Szociális Otthon személyzetét?

Kriszti: - A legtöbb emlékem Pintér Mihályné Zsuzsához – nekem “Pintyus” – kötődik! Imádtam vele lenni, végig menni az otthonban, vagy csak ülni a rendelőben, ahol pecsételgettem! Ott volt Krima Julika néni, Piroska néni, Konta Imre doktor bácsi! Az irodán is szerettem lenni, mikor reggelinél mindenki egybegyűlt, beszélgetés, reggeli s indult a munka! Benkőné Zsuzsa, kis Erzsi, Bágyoni Erzsike, Vince bácsi a fűtő, Tibi a sofőr...

10_foldi_kriszti_1979_nyara-k.jpg

Földi Krisztina nagymamájával a kastély díszudvarán, 1979 (fotó: magántulajdon) 

- Kriszti, kérlek mesélj Nagymamádról, Binder Károlynéról, a Fővárosi Szociális Otthon igazgatónőjéről!

Kriszti: - Nekem a tökéletes Nagymama és Dédnagymama! Szerintem szigorú lehetett, de szerették őt! Nekem mindenképpen pozitív, hogy az itt eltöltött idő alatt megtanította az idős emberek tiszteletét. A gyerekeimnek is szívesen mesél az eltelt időről. 

- Emlékeztek valamelyik idős bácsira vagy nénire, akivel sokat beszélgettetek?

Balázs: - A legemlékezetesebb arcok nekem Géza bácsi és Klári néni. Ők együtt voltak mindig, Géza bácsi tolta Klári nénit, aki mozgássérült volt és kerekesszékben ült. Emlékszem Gittára és Sanyira is, mindketten mentálisan sérültek voltak. Talán ők négyen voltak a legismertebb lakói a kastélynak. De sok kedves arc jut eszembe azokból az időkből.

Dia: - Még volt a Dömötör bácsi, aki azért emlékezetes, mert az udvaron bal oldalt, ott is volt három fenyőfa, ilyen háromszög alakban, és közepén volt a bácsi asztala. Oda nem mehetett senki, mert akkor nagyon kiabált, az ott az ő kis nyugalmi tere volt, oda kiült újságot olvasni.

Kriszti: - Rezső bácsi mindig fényképezett, a húgom sokszor gurult a tolókocsijával, sokszor ült az ölébe! Mindenki ismert, tudták, hogy az igazgatónő unokája vagyok! Mindenkivel tisztelettudóan viselkedtem ezt tanultam és megtanítottam a gyerekeimnek is!

Orsi: - Emlékszem Szofi nénire, aki nagyon előkelő idős hölgy volt, arisztokratikus vonásokkal. Minden reggel valamilyen likőrfélével kezdte a napot, és a száját tűzpiros rúzzsal festette ki. Folyékonyan beszélt franciául, Apukámat Monsieur-nak, Anyut Belle Suzannak hívta. Ilonka néni például sapkákat, sálakat horgolt nekem, volt egy kedvencem egy bordó sapka, oldalán nagy dísszel. Kaptam egy álomszép vajszínű horgolt szoknyát is.

- Legkedvesebb hely, ahová szívesen visszajártatok? Kedves emlék a gyerekkorotokból?

Dia: - Sokat voltam fönt a strand medencénél, szerettem ott ücsörögni meg gondolkodni, olyan jó hely volt. Aztán a könyvtár, ill. 1-2 szoba, ami nem betegszoba volt, hanem ilyen társalgó-szerű, ezeknek olyan különleges hangulata volt, nagyon szerettem, olyan nyugis volt.

Balázs: - Én csak tizenéves koromból emlékszem, hogy a szökőkúttól nem messze, négy fenyőfa között volt egy asztal székekkel, és amikor már elköltözött a szociális otthon, néha oda jártam tanulni.

11_foldi_kriszti_5_-k.jpg

Nagy Diána és Földi Orsolya 1987 telén a kastélyparkban (fotó: magántulajdon)

Kriszti: - Ezt nem lehet elmesélni, megélni volt csodálatos! A mai napig a szívem jobban dobog, ha arra visz az utam! Télen a kastélypark végén a kis dombról zacskós csúszás, hócsata, hóember építés! Tavasszal előkerültek a biciklik és Apuval ibolya gyűjtés a parkban!  Nyár a legjobb! Ugróiskola! Nincs kréta, sebaj! (halkan mondom törtünk a kastély omladozó faláról vakolatot) Labda, homokozás, barackmag törés, tollas, séta, futkározás, kutyasétáltatás! Esténként szalonnasütés! Tökéletes kütyü-mentes gyerekkor!

Orsi: - A kastélyban felnőni, maga volt a csoda. Valószínű, hogy emiatt rajongok a kastélyokért. Ott úgy éreztem magam, mint egy királykisasszony! A hatalmas tér, a gyönyörű díszterem, lépcsőház, társalgó és az ősfákkal teli kert, szinte erdőnek tűnt a kastélykert. 

- A Szociális Otthon személyzetének gyerekei sok időt töltöttek itt a kastélyban. Orsi, mikortól jártál ide a kastélyba Édesanyádhoz?

Orsi: - Kb. 2 éves koromtól jártam be Anyuval, aki egész nap szinte nem is látott. Az idős nénik boldogan gondoskodtak rólunk. Emlékszem volt olyan néni, aki kivitt a kastélyparkba, pokróccal, szendvicsekkel, üdítővel, és lelkesen mesélt a fákról, bokrokról, virágokról, tanító volt korábban. Nyáron ott töltöttem a szünidőt, de iskolásként, suli után is mentem Anyuhoz.

12_orsi_ozory-vitrin_5x-k.jpg

Pintér Orsolya édesanyjával, Pintérné Zsuzsa főnővérrel a kastély díszudvarán, 1979 (fotó: magántulajdon)

- Ugyanazt a szakmát választottad, mint Édesanyád, Pintérné Zsuzsa néni... ebben közrejátszott, hogy szinte itt a kastélybeli otthonban nőttél fel?

Orsi: - Természetesen közrejátszott a munka választásban, hogy e gyönyörű hivatás felé terelődtem, hiszen kiváló példa volt előttem! Ezt látni, ebben felnőni fantasztikus érzés volt. Anyukám mindig azt mondta, hogy erre meg kell érni, és valóban így van...

- És, ugyanott is dolgozol, hiszen a Fővárosi Szociális Otthon most a gödöllői Dózsa György úton működik. Mióta dolgozol ott, és milyen munkakörben?

Orsi: - 2011 óta dolgozom ebben a szakmában. Mentálhigiénés munkatárs vagyok és főleg a demensek állnak a szívemhez közel. A szellemi hanyatlásban élők fokozott ápolást, sokkal nagyobb türelmet, empátiát igényelnek. Nekem ez a terület a szakma csúcsa. Anyu példája van előttem, az ajtaja mindenki előtt nyitva állt, nyugodtan beülhetett egy kis beszélgetésre akár hozzátartozó, lakó vagy dolgozó. Rengeteget tanultam tőle, ő a szakmai példaképem, nagyon büszke vagyok rá, kiváló szakember! Nyilván elfogult az ember, de az, hogy közel 5 éve nyugdíjban van már, és a mai napig őt emlegetik az otthonban, ezt nagyon jó hallani!

- Jártatok a konyhában, a nagy ebédlőben, a mosodában?

Dia: - Természetesen, mindenhol, a konyhában nagyon sokszor. Napközben amikor hoztuk le az ebédet, bementem a nővérekkel vagy Anyuval. Az ebédlőbe is, sokszor együtt ettünk.

Balázs: - Én is az ebédlőben jártam többször, a konyhán ritkán.

Kriszti: - A konyhán rendszeresen. Sokszor hétvégén is befizetett ebédre a Mamikám és mentünk érte! Sőt nyáron vittünk ribizlit, málnát vagy epret, cukrot tojást és a konyhás nénik isteni habot készítettek nekünk, azt ettük lehűtve! Az ebédlőben is jártam. Az otthon lakói használták, ott volt a lakásunk mellett.

- És a sertéshizlaldában? Tényleg hetente volt disznóvágás?

Dia: - Megkérdeztem az Anyukámat, valóban így volt, hetente 1-2 sertést vágtak le, a konyhán abból főzték az időseknek az ebédet és a vacsorát.

Balázs: - A hátsó rész, amit mi gazdasági udvarnak hívtuk akkor, és ott voltak csirkék, disznók meg két ló. Láttam pár disznóvágást is. A csempék még mindig látszanak ott hátul a falon. A gazdasági udvar mellett a 7-es szárnyból több lakónak volt ott konyhakertje. Nekünk is volt, pont a malacok mellett. Emlékszem rengeteget néztem őket, Mama felemelt, vagy felálltam a kerítés szélére, hogy jobban lássam a malacokat.

Kriszti: - Kezdetben önellátó volt az otthon, sok malacot tartottak és vágtak. Szerettem oda járni, ott tartottuk a nyulakat, és ott voltak a lovak és a kutyák is. 

- Úgy tudjuk a Fővárosi Szociális Otthonban voltak lovak. Mire használták őket?

Dia: - Azzal hordták a moslékot a malacoknak, és disznóvágáskor a húst a konyhára. Valamint azzal jártak ki bevásárolni, pl. amikor sok tisztítószert kellett venni.

Balázs: - Az egyik ló, emlékszem Ady volt, a másik Léda, stílusosan. Itt a parkon belül utazhattunk mi is a lovaskocsin néha, ha Ráduj bácsi megengedte.

- Voltak háziállataitok?

Dia: - Két németjuhász kutyánk volt a Pálmaháznál. Volt még egy japán táncoló egerem, Nyenyenc, aki az íróasztalomon, egy kis terráriumban kapott helyet, kb. 1,5 évet élt. 

Balázs: - Nekem is volt kutyám, Ropi, egy erdélyi kopó – németjuhász keverék. Vele riogattuk a turistákat a 90-es évek elején. Ja, és volt egy nyulam, akit hősiesen segítettem levágni Mamának. Azóta sem ettem nyulat…

Kriszti: - A gazdasági udvarban imádtam Cigányt, a tüneményes pulit! Apukámmal mentettük meg az egyik kölykét Buksit. Ott volt még Kenéz is, a hátsó bejáratnál Lady a németjuhász! Cicáink is voltak: Cilu, Bagira, Maszat, Mickó, Liza, Misu. Volt egy fekete németjuhász kutyánk, Betyár! Lett felesége is egy turmix tacskó, Pötyi, akit a parkban találtunk.

- Az időseknek voltak háziállataik?

Dia: - Szerintem cicák voltak az udvarból, őket etetgették, azokra mintha emlékeznék.

Kriszti: - Volt egy szálkás szőrű tacskó, Bizsu, a gazdái gondozottak voltak.

Balázs: - A kastélynak voltak őrző kutyáik, volt két Lady kutya, Talpas, Bizsu, korábban Bonzó és Lobó.

- Szüleitek vásároltak a Szoc. Otthon büféjében? Mit lehetett ott venni?

Balázs: - Egy akkori hagyományos élelmiszerboltnak nézett ki, szemben és jobbra a pult volt, mindenféle finomság, alkohol, csokoládé, dohány, balra pedig kettő vagy három asztal, ahol kávézgatni meg iddogálni lehetett. Apukám többször bevitt oda, amikor jöttünk haza az oviból, és akkor kaphattam én is csokit, apu meg az idősekkel beszélgetett.

Kriszti: - A kisbolt a főbejáratnál! Én a kedvenc csokimra emlékszem mókus csoki volt!

Orsi: - A büfé a bejárati kapu mellett olyan volt, mint egy kincseskamra! Szinte mindent lehetett kapni: kávé, csoki, desszert, italok. Olyan isteni kávéillat volt, amelynek a mai napig az orromban érzem az illatát. Mennyi Africana csokit és Kismackó szeletet kaptam a néniktől!

 

- Barátaitok, iskolatársaitok bejöhettek ide játszani?

Dia: - A barátnőimet sokszor meghívtam ide. Nekik nagyon tetszett, újdonság volt, hogy a hatalmas udvaron, parkban lehet rohangálni, és érdekelte őket, hogy hová lehet bemenni.

Balázs: - Tizenéves koromtól rendszeresen jártak be hozzám is barátok, és meg is lepődtem, mennyi emlékük van abból az időből nekik is. Mostanában beszélgettünk erről néhányszor. Amikor az állványzat már fent volt, sokszor bejártuk az épület, felmentünk a templom fölötti haranghoz, a kupolákba, a padlásra. Érdekes volt a főbejárat fölötti részen, pl. a tetőn mászkálni. Szűcs Peti barátom egyszer az ablakon keresztül kiment és kívül lemászott a falon. Még belegondolni is szörnyű…

 

- Jártatok a szovjet laktanyában? Mennyire barátkoztatok a szovjet kiskatonákkal?

Balázs: - Nem lehetett, laktanya volt, az őrtoronyban gépfegyveres őrrel. Azért kisebb cserekereskedelem ment, vittünk nekik cigit, ők meg adtak jelvényt cserébe.

Dia: - Mindig Nők Lapját kértek, mi ezt be is szereztük, és övcsatokat, különböző dolgokat adtak cserébe.

Kriszti: - Nem volt szabad szóba állni velük, de megtettük! A gazdasági udvar mellett voltak ablakok ott lehetett kommunikálni velük! Gyümölcsöt vittünk nekik jelvényekért.

 

- Szüleitek vásároltak a szovjet kantinban?

Balázs: - Nekem annyi emlékem maradt, hogy banánt lehetett kapni, voltam ott párszor. Valamint az, hogy abakusszal számoltak, nem volt rendes pénztárgép. Üzemanyagot rendszeresen lehetett kedvezményesen vásárolni a katonáktól.

 

- Hogyan éltétek meg, amikor el kellett innen költözni?

Dia: - Akkor ez egy nagyon zárt világ volt. Főleg ahogy nőttem, vártam, hogy valami nagyon újba költözzünk, egy lakótelepre, ott lesz sok gyerek, társaság! Nem is gondoltam egy ideig a kastélyra, de egy idő után rádöbben az ember, milyen jó volt, és tulajdonképpen imádtam!

13_nevtelen-1_3-kk.jpg

Mészáros Lászlóné unokáival, Balázzsal és Orsolyával (fotó: magántulajdon)

Balázs: - Nehéz volt innen elmenni. Évek óta számítottunk már rá, volt egy ilyen folyamatos várakozás, hogy Nagymamám egyszer e helyett majd kaphat egy „rendes lakást” valamelyik lakótelepen, de szerintem mindannyian utólag döbbentünk rá, hogy nincs olyan, hogy rendes lakás, amikor a kastélyban élsz… Nagymamám negyvenvalahány évet élt itt, én is húszat, de ez egy egészen más világ, nyilván nem lehet ezt pótolni.

- Mit gondoltok, sikerült visszaidéznünk a Zárolva kiállításunkkal a kastély 1950–1990  közötti időszakát?

Kriszti: - A kiállítást nagy izgalommal vártam, több szobán keresztül is néztem volna a régi képeket! Ez a mi kitörölhetetlen emlékünk, melyet nem vehetnek el és legjobban talán csak mi, akik ott gyerekeskedtünk értjük meg!

14_60192918_2321039114584019_3318555967867584512_n.jpg

Nagy Diána Nagymamája fényképe előtt a kiállításon

Dia: - Szuper volt, sok emléket felidézett. A legmeghatóbb, hogy a nagymamám, Bárándi Józsefné Szekeres Margit képe is kikerült, ő már sajnos nem él. Több mint 30 évig dolgozott nővérként a szociális otthonban, úgy érzem, nagyon is helye volt a kiállításon, tisztelegve az emlékének. Ha tehetném, állandósítanám ezt a kiállítást! 

Orsi: - Számomra nagyon megindító volt, jó volt visszacsöppenni abba a korba! Óriási dicséret, és elismerés a csapatnak, akik ezt megálmodták, létrehozták. Köszönöm, hogy részese lehettem én is. 

- Balázs, milyen érzés a kiállításon viszont látni a gyerekkori fotóidat, hiszen Te lettél Misi, a kisfiú, aki végigkalauzolja a látogatókat a tiszti lakástól a szociális otthonba, a magazinba, a laktanyán át a szovjet tiszti lakásig?

Balázs: - Nagyon örültem neki! Nyilván kitörölhetetlenül kedves emlék ez, kár, hogy már vége lassan. Legjobban annak örültem, hogy a kislányom látta a kiállítást, neki is nagyon tetszett, büszke volt rám! Mivel itt dolgozom most is, ebből vicces helyzetek is adódtak. Nemrég az egyik vezetői értekezleten arról volt szó, hogy odébb kell tenni a kiállítást népszerűsítő Trabantot, mert nem látszik Misi. Mire viccből megjegyeztem, hogy ez „felháborító” …

- Milyen most újra bejönni a kastélyba? 

Dia: - Nagyon jó, kicsit olyan, mintha hazajönne az ember, sőt, hazajöttünk… én azt gondolom, mivel ez is az életünk része, ha akarjuk, ha nem.

Kriszti: - Nagyon jó érzés, kicsit fájó is, mert nem a régi! Hiányzik a Mamikám irodája, a szökőkút, a rózsák, a fasor, a gazdasági épületek, a lakásunk összement és még sorolhatnám.

Orsi: - Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem, sőt, a mai napig amikor itt vagyok, előjönnek az emlékek: itt volt ez, ott volt az...

Balázs: - Természetes, mintha otthon lennék. Talán mert tényleg itthon vagyok. Azt hiszem, ez fejezi ki a legjobban.

15_59869583_1417298605080122_8624490275365978112_n.jpgNagy Diána, Gáspárné Földi Krisztina és Emőkey Balázs a kastélyparkban 2018 nyarán (fotó: Emőkey Balázs)

- Visszajönnétek ide lakni?

Dia: - Vissza, igen!

Balázs: - Én bármikor, persze!

Kriszti: - Természetesen igen, ez nem kérdés! 

Köszönöm a beszélgetést!                                                    

Kaján Marianna

TRABIFESTÉS

 

kesz.jpg

  Március 23-án 10 órakor a kastély előterében gyülekezett a projekt veterán festőcsoportja. Miután mindenki átöltözött, nekiláttunk hát, hogy új dizájnt adjunk a ZÁR(OL)VA - Egy kastély titkos élete c. kiállítás új reklámarcának.

elotte.jpg

  Kint: Fazakas Csenge, Sára Soma, Abai Ábris, Fazakas Vince, Takács Vilmos. Bent: Füstös Fruzsina, a dizájn-felelős

ragasztas.jpg

Már a konkrét terv megbeszélése alatt szembesülnünk kellett a festékeink végességével. A délután folyamán már utánpótlásra szorultunk néhány színből, amit - Évának hála - gyorsan meg is kaptunk és be tudtuk fejezni a munkát.

A festésre – a Trabant rendes kiállítási helyén – a kastély előtt került sor, így maga a dekorálás is látványossággá nőtte ki magát, mi pedig a látogatók nem kis csodálkozására és örömére ráztuk, fújtuk a festékes spray-ket, fröcsköltük és pingáltuk a Trabantot.

A végeredmény – a spontán és szükségszerű megoldások, módszerek ellenére is – „figyelemre méltó” lett.

Sára Soma

festes1.jpg

festes2.jpg

festes3.jpg

festes4.jpg

csoportkep.jpg

A Trabant és a ZÁR(OL)VA című kiállítás megtekinthető 2019. június 2-ig.

IDŐSEK OTTHONA A GÖDÖLLŐI KASTÉLYBAN (1958–1988)

 

1_xvii_kkkkk-k.jpg

 A gödöllői kastély díszterme, 1986. Fotó: Kirchhofer-Nagy Zsuzsa (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)

A gödöllői kastélyban érdekes „társbérlet” alakult ki az 1950-es években. Déli részében szovjet laktanya, északi részében a Magyar Néphadsereg Központi Kiképzési Anyagraktára és honvédségi tiszti lakások, a főépületben pedig a Fővárosi Tanács Szociális Otthona.

1958. szeptember 1-jén kezdte meg működését az otthon, 300 idős embert költöztettek ide Kalocsáról. Külön férfi, női osztályokat és házaspár-szobákat alakítottak ki, összesen mintegy 50 db, 2, 6 és 12 ágyas szoba állt a rendelkezésükre. A lakók származása vegyes volt, a munkásosztálytól a régi arisztokráciáig. Szakképzett nővérek végezték a betegápolást, volt állandó orvosi ügyelet, rendelő, könyvtár, mosoda, büfé, konyha, sőt a 26 hektáros parkban sertéshizlalda és zöldségeskert is.

 A ZÁR(OL)VA – a gödöllői kastély titkos élete című kiállításunk kapcsán egykori alkalmazottak meséltek az itt töltött évekről, az otthon működéséről.

 2_p1050233.JPG

Pintér Mihályné és Krima Lászlóné a kastélyban, 2018. október (fotó: Kaján Marianna)

Krima Lászlóné Julianna osztályos nővér 1961 augusztusától 2010-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Fővárosi Szociális Otthonban Gödöllőn.

Pintér Mihályné Zsuzsanna főnővér 1967-ben, 18 évesen jött ide dolgozni a meghirdetett szociális nővéri állásra.

Mit jelentett nővérnek lenni ebben a Szociális Otthonban?

Pintér Mihályné: - 47 évet dolgoztam itt a szociális otthonon belül, ez volt az egyetlen munkahelyem, és őszintén mondom, nem bántam meg. Ez a munka egy nagyon szép feladat, egyébként is a segítő szakma semmihez nem hasonlítható, ha valaki arra ráérez. Ha nem, akkor el kell menni. Amikor fiatalon az ember ide kerül, a sok néni, bácsi, mintha sok nagymamám lett volna, úgy éreztem. Én nagyon büszke voltam, hogy itt dolgoztam, rengeteg fiatal dolgozott itt, nővérek, szakmunkások, nagyon jó kollektíva volt, és ragyogó vezetés. Megtanították nekünk az idős emberek tiszteletét, ami a legfontosabb a világon ebben a szakmában.

Krima Lászlóné: - Az a 27 év, amit itt töltöttünk a kastélyban, életemnek, életünknek, egy meghatározó része volt.

 3_ozory_dr_ozory_aladar_igazgato_fov_szoc_otthon_-k.jpg

Dr. Ozory Aladár a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója, 1970-es évek (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)

1959–1976 között a jogász végzettségű Dr. Ozory Aladár volt az otthon vezetője, aki igazgatói évei alatt elkezdte felkutatni a műemléképület szétszóródott kincseit. Felismerte annak történelmi értékét, szorgalmazta az állandó karbantartást. Nagy szerepe volt abban, hogy az épületegyüttes megőrződött az utókor számára.

Milyen igazgató volt Dr. Ozory Aladár?

Pintér Mihályné: - Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jóhírű volt az otthon. Ez elsősorban a vezetésnek volt köszönhető. Dr. Ozory Aladárt nagy tisztelet övezte. Az igazgató úrnak volt még egy nagy erénye: nagyon szeretett együtt dolgozni a fiatalokkal, és mindent elkövetett, hogy mindenki tanuljon. Rendszeresek voltak a továbbképzések. 1973-ban pont Julikával ketten mentünk főiskolára. Egy speciális képzést hoztak létre akkor a szociális ágazatban dolgozóknak, hát, szerintem mi abból éltünk egész végig. Az otthonban 47 ápolónő volt, hogy szerettük ezt a munkát, azt el nem lehet mondani. 

Hogyan kell elképzelni az otthon működését? Hogyan telt egy átlagos nap?

Krima Lászlóné: - Nem gyomorgörccsel jöttünk dolgozni, hanem örömmel. Mindenkinek megvolt a feladata, 6 női osztály és 1 férfiosztály volt. 7 órakor munkakezdés, 8 órakor hozták a reggelit, messziről kellett szállítani, a konyha az épület másik végében volt. Reggeliosztás, a fekvő betegeket etetni, ellátni. Azután gyógyszerosztás, orvosi vizit, napi teendők, amivel elment a délelőtt. Majd ebédosztás, utána az időseknek délutáni pihenő vagy foglalkozások. Voltak szociális nővérek, akik manuális foglalkozásokat tartottak.

Pintér Mihályné: - Azt is megtanultam, hogy soha úgy nem megyünk be egy szobába, hogy nem kopogunk. Mert ott lehet éppen mosdatás, a néni vagy a bácsi öltözik, és ezt nagyon komolyan betartottuk. 

Meséljenek egy kicsit a lakókról!

Pintér Mihályné: - 300 idős ember lakott itt. Ha elhalálozott valaki, be kellett hívni a helyére, mert a finanszírozás személyekre szólt.

- Julika, emlékszel a Biedermann nénire? Teleki néni! Reggel felkelt, megmosakodott, és az égett gyufa végével szemöldök-festés, a reggeli toalett rúzs, púder. Áni néni egy tünemény volt.

4_gysz_3291-3_p1300582-k.jpg

Br. Biedermann Elekné, szül. báró Zeyk Ágnest (1878–1977) első férje, gr. Teleki Ádám után hívták Teleki néninek. 1968 őszén került be az otthonba, és itt hunyt el. (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)

Krima Lászlóné: - Azt mondta, hogy őneki nagyon sok jóba volt az életben része, hogy most idős korára hát ide jutott, vagy ennyi jutott, azt el kell fogadni, hálás volt mindenért…

 5_xviii_kkk.jpg

 A Szociális Otthon büféje, 1986. A fotó jobb oldalán Krima Lászlóné. Fotó: Kirchhofer-Nagy Zsuzsa (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye)

Pintér Mihályné: - Amikor borsó-szezon volt májusban, 30 néni pillanatok alatt a konyha előtt volt a padokon, fejtették a borsót és kalákába énekeltek. Olyan érzése volt az embernek, hogy ez egy kisváros. A kastélyon belül volt fodrász, konyha, büfé, templom, itt volt az orvos… Az is eszembe jutott, hogy a 300 lakó között volt pedagógus, óvónő is. A gyerekeink pedig itt nőttek fel. Nyaranta, szünetben, volt 4-5 néni, pl. a 2-es osztályon az egyik néni plédeket kért a raktárból, a konyha csinált nekik uzsonnát, mint a piknikre, a kastélyparkba leterítették a plédeket, és a dolgozók nyugodtak voltak, mert a gyerekeik jó helyen voltak. 

A Díszterem volt a társalgó, ahol beszélgetni, rádiót hallgatni, zongorázni, később tévézni lehetett, és rendszeresen tartottak kulturális programokat.

 7_ozory-vitrin_11-k.jpg

Pintér Mihályné a farsangi bál műsorvezetője, 1970-es évek (Fotó Pintér Mihályné tulajdona)

Pintér Mihályné: - Sokféle rendezvény volt, komolyzenei koncertek, szüreti bál, és a farsangi jelmezbál, ahol a dolgozókkal együtt beöltöztek a lakók is, hát az olyan esemény volt, hogy előtte két hétig nem szedtek gyógyszert és utána két hétig se senki.

Krima Lászlóné: - A nagy, 20 ágyas szobákban nagyon nehéz megteremteni az intim szférát, azért volt jó a nagy társalgó, azokkal az öblös fotelokkal, hogy aki akart, az elvonult, esetleg egy könyvet vett a kezébe, vagy kisétált a parkba. Aztán amikor jöttek a festések, mondjuk egy 40 ágyas osztályt ki kellett költöztetni a díszterembe. Meg kellett szervezni.

Több fővárosi művész és együttes is fellépett itt, sőt, még filmforgatások is voltak. Kikre emlékeznek?

6_kirchoffer_xvi_-k.jpg

  A gödöllői kastély díszudvara, 1980. (Fortepan)

Pintér Mihályné: - Az udvaron középen volt egy szökőkút, ami most már nincs, benne aranyhalak, teknősbékák és sziklák. Egyszer beleraktak ebbe a szökőkútba egy zongorát. Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András zongorázott ott akkor. Örök élmény!

Krima Lászlóné: - Neves művészek látogatták meg az otthont. Az Állami Népi Együttes, Zsoldos Imre, Vámosi-Záray házaspár, Gaál Gabriella, Madarász Katalin, Menszáros László.

Pintér Mihályné: - Mindenki szerette a filmforgatásokat is. Felpezsdült egy kicsit az élet. Emlékezünk pl. a Két Trenk, és a Diagnózis című filmre.

A Fővárosi Tanács nyáron havonta küldött egy autóbuszt, így az időseket elvihették kirándulni.

Pintér Mihályné: - Rengeteget voltunk kirándulni, Velencei tónál, Nagymaroson és cirkuszban is.

Milyen érzés volt újra végig járni a kastélyba?

Krima Lászlóné: - Nagyon sok emlék előjött… Ez az intézmény adott útmutatót nekünk az egész életünkre.

                                                                                                          Kaján Marianna

Fazakas Vince, a mindenes

portre_kjudit.jpg

Vince a Gödöllői Királyi Kastély ZÁR(OL)VA kiállításának egyik alapköve, aki tényleg minden feladatot bevállalt, még a fizikai megpróbáltatásoktól sem ijedt meg. Széles körű tudásával segítette a kiállítás megszületését.

- A projekt során sok területen dolgoztál: kutattál a levéltárban, interjúztál, tárlatot vezettél és még sorolhatnánk. Melyik feladat volt a kedvenced?

- Húú, nehéz kérdés. Igazából több is van: nagyon izgalmas volt az ásás a kastély pincéjében, az interjúk nagyon érdekesek voltak, de nagyon szerettem a kutatást a hadtörténeti múzeumban is, habár az elég fárasztó volt.

- A sok különböző munkád közül melyikre vagy a legbüszkébb?

- Igazából nem tudnék egy munkát kiemelni, az egész kiállításra büszke vagyok és arra, hogy részt vehetek ebben a projektben.

tukros.jpg

Tükörtisztítás Moór Anikó restaurátorral, Abai Ábrissal és Kovács Éva muzeológussal

- Miért jelentkeztél?

- A húgom miatt jelentkeztem a projektre, mivel nálunk nem hirdették ezt a lehetőséget. A projekt kezdete előtt kb. egy héttel húgom mutatta meg, hogy lesz ez és tudja, hogy engem ez érdekelne. Mennék-e? Egyből igent mondtam és még pont befértem, az utolsó utáni pillanatban.

- Volt olyan, hogy a húgoddal együtt kellett dolgoznod? Min dolgoztatok együtt?

- Igen, többször is. Kifejezetten jól működtünk együtt, és jó volt, hogy soha nem egyedül mentem. Például képeket válogattunk együtt, amik utána a falakra kerültek. Elég nehéz volt, mivel én személy szerint sokkal több képet kiraktam volna, de hát ugye helyhiány miatt nem lehetett.

kepvalogatas_csengevel.jpg

Képválogatás, Fazakas Csengével és Kaján Marianna és Kovács Éva muzeológusokkal

- A kiállításba nagyon sok időt fektettél, könnyű volt megoldani, hogy a munka mellett legyen idő az iskolára és a barátaidra/családodra?

- Persze! A családomnak nem is volt kérdés hogy támogatják, amit én és a húgom csinálunk, de az osztályfőnököm is nagyon támogatta ezt.

- A kiállítás megnyitóján mondtál egy beszédet, mit szóltál ahhoz, hogy felkértek rá?

- Őszintén már nem is emlékszem, hogy felkértek vagy én jelentkeztem. De az biztos, hogy hatalmas élmény volt, habár a megnyitó előtt igencsak izgultam. Szeretek beszélni és megírni is szívesen írtam meg.

- A kiállítás elején, amikor adatokat kellett gyűjteni, akkor elmentetek a levéltárba. Ott milyen munkákat végeztetek?

- Átnéztünk egy csomó anyagot az itt állomásozó magyar katonákról. Napiparancsoktól kezdve a havi jelentéseken át a tisztek névsoráig minden volt. Nagyon érdekes volt bár sokszor egy kicsit száraz. Nekem, mivel imádom a régi iratokat, különösen tetszett.

leveltar.JPG

- Nem csak a kiállítás létrehozásában vettél részt, de tárlatot is vezetsz. Milyen érzés?

- Nekem nagyon tetszett a tárlatvezetés, egy egészen érdekes élmény volt. Előtte mindig izgulok, hogy na, most vajon mit felejtek el elmondani, de amikor elkezdek beszélni, akkor az izgalom nagy része eltűnik. Nagyon jó az is, amikor a hallgatóságból mond valaki olyat, amit azelőtt én se tudtam. Ezt természetesen legközelebb már beleépítem a vezetésbe.

- A projekt népszerűsítésére csináltatok egy reklámfilmet is, milyen szereped van benne?

- Az első reklámfilm forgatásában nem vettem részt, mivel amikor azt forgatták, akkor nem voltam itthon. A második filmben, ami most készül, a szovjet párttitkárt alakítom.

- Miről szól a reklámfilm, mi lesz benne?

- Nem mondom meg, aki akarja, az majd megnézi :-)

reklamforgatas.jpg

Reklámfilm-forgatás a ZÁROLVA-kiállításhoz.

- Sok emlékkel gazdagodtál, de melyik a legemlékezetesebb, legszebb pillanat, amit a munka során szereztél?

- Nagyon sok kedvenc pillanatom volt: a sok röhögés az elszúrt jeleneteknél, a forgatásokon, a levéltár, az interjúk, a tábor, a szentendrei kirándulás, az ásás, a megnyitó napja. És ezek csak a legemlékezetesebb napok, kedvenc pillanatom annyi volt, hogy az összeset fel se tudnám sorolni.

Csikós Hanna

Fotók: Kaján Marianna, Korondi Judit, Gödöllői Királyi Kastély Archívuma

ZÁR(OL)VA. Egy kastély titkos élete, 1950-1990 című kiállításról bővebben ITT.

FÜSTÖS FRUZSINA, A GÖRDESZKÁS RIPORTER

Egy napsárga gördeszkán suhant be az életünkbe Fruzsi, és már az elején biztosan tudta, hogy a kiállítás-rendező projektünk kommunikációs csapatában szeretne dolgozni. Profi bemutatkozó videójával azonnal meggyőzött bennünket. Nem sejtettük, hogy ez csak a kezdet, mert Fruzsit nem csak a videózás érdekli – hanem minden. Is.

bori_to.jpg 

Budapestről jársz ki Gödöllőre, a Török Ignác Gimnázium 10. évfolyamára. Kitől hallottál a kastély projektjéről és miért jelentkeztél? 

A suliban volt egy előadás, amin különböző szervezetek képviselői beszéltek a közösségi szolgálat teljesítésének lehetőségeiről. Ott mesélt a kastély igazgatója erről a kiállítás-tervezési lehetőségről. Egyből kíváncsi is lettem és el is határoztam, hogy jelentkezem. Jó szokásomhoz híven tökéletesen elfelejtettem, de amikor a projektre jelentkezőket hívták az igazgatóiba, engem is behívtak, aminek nagyon örültem is, de mégis, ki jelentkeztetett be… azóta se tudom, de nem bánom.

 

A projekt-foglalkozásokra sokszor komoly fotós felszereléssel érkeztél, rengeteget fényképeztél és videóztál. Mióta fotózol?

foto_s.JPG

Mindig is érdekeltek a művészetek, így természetesen a fotózás is vonzott, de relatíve későn kezdtem. Ötödikben, kaptam egy olyan telefont, aminek a kamerája felbontásban meghallatta egy krumpli képességeit, így nagy hévvel neki is álltam. Mindig az aktuális telefonjaimmal fotóztam, de másfél éve kaptam egy DSLR kamerát. Kicsit olyan volt, mintha egy Lada után repülőgépet akarna vezetni az ember. Magyarán, nagyon sokat kell még tanulnom, de ezt legalább töretlen lelkesedéssel.

 

A „ZÁR(OL)VA” című kiállításunkhoz rengeteg interjút készítettünk a kastély rendszerváltás előtti évtizedeinek szemtanúival. Rendszerint két kamerával. Az egyik mögött Te álltál. Van kedvenc sztorid?

Hát, egyet kiválasztani, nagyon nehéz lenne, a legtöbbje nagyon tetszett, de amit különösen szerettem, az orosz keresztelő története. No, igen, egy jó kis orosz keresztelő, mindenkinek maradandó lenne, emelem kalapom az előtt, aki mind a 10-20 köszöntőre le tud húzni egy felessel és a saját lábain távozik. A legtöbb kaszárnyás sztori nagyon megragadott, gyilkosság, rejtélyek, orosz bulik – mi tagadás, volt itt pár húzós dolog.

 

logo_terv_fruzsi.jpg

 

Az egyik interjú közben előkerült egy régi, Szmena fényképezőgép – és azonnal le is álltunk, mert akkora lelkesedéssel csodáltátok az öreg, analóg gépet, hogy arra muszáj volt időt szánni. Ezek szerint nem csak a modern technika érdekel…

-Abszolúte nem csak az, sajnálom, hogy a filmes fotózás kimaradt nálam, csak egyszer-kétszer volt a kezemben olyan gép, ezen mindenképpen változtatni szeretnék, mert annak teljesen más hangulata van. Egy digitális géppel csinálhatok végtelen számú képet, de egy filmesnél, ott minden egyes képet meg kell fontolni, hisz csak 36 db van. Teljesen más hangulatú, ha analóggal készít képeket az ember, és ezt imádom.

A riportok, forgatások mellett kiadványszerkesztést is vállaltál: fotókat válogattál, tablókat terveztél. Te rajzoltad azt a romos zárófalat, amit aztán közösen festettek és szignáltatok a kiállítás végén. Ehhez vettem egy vadonatúj postaládát, amit stílusosan és gyorsan „antikoltatok”. Rendeztél be vitrint, kereteztél képet, interjúztál a közreműködőkkel… mi volt a kedvenc munkád?

fal.jpg

Az interjúzás, reklám-készítés, portréfotózás mindenképp a kedvenceim között vannak, ezeket sosem fogom elfelejteni, a hangulat, sok nevetés és töménytelen mennyiségű szenvedés, mind hozzá adott az élvezetekhez, nagyon sok tapasztalatot szereztem ezekben, amiért nagyon hálás is vagyok. Ezek mellett nagyon örültem, hogy én tervezhettem a kiállítás logóját, hisz a rajz is közel áll hozzám, de a tablósort is imádtam csinálni, több kihívást tartogatott, mint gondoltam, igaz, az ipari mennyiségű kávébevitel, nem vált a kedvenc részemmé. Nagyon jó volt, hogy végre kipróbálhattam magam, mint fotós és grafikusként is.

 

A kiállítás-megnyitó előtt jelentkeztél tárlatvezetőnek, és körbevezettél már a kiállításban újságírókat, diákokat, idősebbeket. Milyen a visszhang?

ta_rlatvezeto_s.JPG

Akiket én vezettem mind pozitívan álltak a dologhoz, a legtöbbeknek nagyon tetszett, mert valami más atmoszférájú dolgot láttak, mint ami a megszokott, a látogatók nagy részét az orosz rész nyűgözte le, nem is véletlenül. A legjobb azonban az volt, hogy minden tárlatvezetés egy stílusgyakorlat volt, minden csoportnál meg kellett találnom a hangot, mennyire adhatom elő magam, mennyire vehetem lazára-közvetlenebbre a hangnemet, vagy épp mennyire legyek részletes.

 

A projekt 2018 nyarán és őszén zajlott. Több, mint 100 órát dolgoztál velünk, ami szeptembertől, a suli mellett már igen megterhelő lehetett. Engem lenyűgözött a céltudatosságod, amikor arról meséltél, azért igyekszel jól teljesíteni, hogy később szabadon választhass az egyetemek közül. Mik az esélyes irányok?

feste_s_1.jpg

Nagyon jó kérdés, még én sem tudom, de biztos, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, de azon belül… hűűha, az agykutatástól az újságírásig minden érdekel, úgy, hogy mondhatni széles a paletta. Mindenképp olyan szakmát szeretnék, amivel valamilyen módon segíteni tudok, és mindennap egy kihívás, mindig legyen benne valami új kaland, és természetesen, a legfőbb szempont, hogy aggyal, szívvel tudjam a végtelenségig csinálni.

 

A szabadidődbe a kastély mellett a színháznak és a sportnak is be kell férnie…

Bizony, ezeknek köszönhetően lassan tökélyre fejlesztem, a „hogyan préseljünk bele hatszáz dolgot egy napba”-témát, a színház, színházcsinálás mindig is érdekelt és lenyűgözött, úgy, hogy az már másodiktól a heteim része. Van olyan szerencsém, hogy most a Radnóti Színház Ifjúsági csoportjába járhatok, ami abszolút feltöltődés a suli után. A sport is szintén nagyon régóta hobbim, mikor mi, most épp a kettlebell kerített bűvkörébe. Ha már egészséges vagyok, illik magamat fejleszteni és mozogni, hiszen erre vagyunk kitalálva.

 

tankos.jpg

 

Egyszer megengedted, hogy ráálljak a gördeszkádra, de gyorsan hozzátetted, hogy csak saját felelősségre.  Mondjuk nem is értettem, hogy még sosem láttalak gipszben… Volt már baleseted?

Volt, kettő nagyobbacska, de inkább viccesek, az első hetekben beleestem egy árokba, mert leszorított egy kocsi, akkor vágtam oda magamat először rendesen, bár szerintem a macska, aki mellé érkeztem, nagyobb lelki károsodást szenvedett. Egyszer pedig annyira lenyűgöztek a BMX-esek, hogy elfeledkeztem arról, hogy lehet, de csak lehet, hogy az útra is kellene figyelnem, úgy, hogy majdnem a patakban kötöttem ki.

 

Ha bármit választhatnál suliba járáshoz, mire cserélnéd a gördeszkát?

Huhaaa, ez nehéz taktikai kérdés, olyan dolog kell ami, gyors, kis helyen tárolható, nem hatvan tonna, na meg kellemesen laza. Ha őszinte akarok lenni, a tudomány még nem tart ott, hogy valóra váltsa a deszkások vágyálmát, mert csak egy dolgot tudok elképzelni, ami praktikusabb, megfelel az adrenalinfüggő deszkásoknak és jobb lehetne, mint egy mezei gördeszka. Egy LÉGDESZKA!

Faludi Ildikó 

Fotók: Dabasi András, Tóth Péter, Okolicsányi Zoltán, Gödöllői Királyi Kastély Archívuma